5. bejegyzés

Sziasztok ! Sajnálom, régen tudtam lenni, majd azt is megtaláljátok, hogy miért ! :) De most 2 dologra szeretnélek megkérni benneteket ! Azért kérek ilyeneket csak, mert naponta átlagban 5-10 oldalmegjelenítés van, és egyáltalán nem kapok visszajelzést a "munkámról". Az 1ik : Aki olvassa amiket írni szoktam, kérlek jelentkezzen be a jobb oldalon rendszeres olvasónak. Mert ez nekem egyfajta visszaigazolás, hogy tetszik-e nektek amit csinálok. :) A 2. pedig az, hogy kérlek írjatok megjegyzéseket, amiben leírjátok a véleményeteket. Legyen légyszi LEGALÁBB 1 megjegyzés, és akkor hozom az új részt. Előre is köszönöm szépen a segítségeteket / visszajelzéseteket ! <3 Lili Szóóóval... Március leges-legutolsó napján nekivágtunk a nagy világnak ( :D ) a nagymamámmal, és elindultunk vonattal ausztriába. Ebben az volt az érdekes, hogy egyikünk sem tud németül, csak én egy nagyon picit angolul. Ha valamit kérdeztünk, mindig kézzel-lábbal mutogattunk. Ha esetleg megértették, hogy mit akarunk, akkor mi nem értettük meg a választ. :D De végül megérkeztünk, sikeresen vettük mind a két átszállás akadályait, és már csak annyi volt a dolgunk, hogy felhívjuk telefonon az otthoniakat, akik talán, sőt biztosan, sokkal jobban izgultak mint mi. Vicces volt hallani a megkönnyebbült és egyben meglepett hangjukat, hogy nem valahol a Karib-szigeteken kötöttünk ki, hanem zökkenőmentesen a szállodához értünk. Ott már nagyon jól éreztük magunkat. Este korán elaludtunk, mert egy "kicsit" lefárasztott a 8 órás út. Másnap reggel sétálni indultunk a környéken. Volt egy park féleség, ahol bocik legeltek. Nem volt kerítés sem, oda lehetett menni, gondolom van annyi eszük, hogy nem mennek ki az útra az autók elé. Rólam köztudott, hogy imádom a bocikat. <3 . Ezért természetesen nem is én lettem volna, ha nem szaladok oda hozzájuk. Nagyon aranyosak voltak. Miközben az egyiket simogattam, a másik valahogy rúgott egyet, nem tudom miért, és eltalálta a kezemet. Nagyon-nagyon fájt. Azonnal elkezdtem sírni, és a mamámmal elindultunk hazafelé, hogy picit le tudjuk ápolni. Hála istennek nem tört el. De ez a kezem kb. fél évvel ezelőtt is be volt kötve, mert roncsolódott. Nem is írhattam vele. Szegény kezecském. Komolyan nagyon sajnálom :( .Most is be van kötve, kenegetni kell, jegelni, és van rá itthon fájdalomcsillapítónk is. Itt a kép a kezemről, nem tudom jól töltődött-e föl. :D Ott egy-két napig még pihentettem és gyógyítgattuk, de ha már olyan helyre mentünk, ahol kb. 30 méterre a szálloda előtt van egy több mint 2000m magas hegy, akkor a síelést sem hagyhattuk ki. Pontosabban csak én nem hagyhattam ki, mert a mamám nem síelt. Azt mondja, hogy ő már öreg ehhez. Pedig 70 fölötti nőket is láttunk a pályán. Igaz, nem a " 220 felett " elvet követték :D, de azért még ők is élvezték a dolgot. Hát, én is. Még nem rég kezdtem, de már most is, egyszerűen imádok síelni. Teljesen szabadnak érzi magát az ember, ahogy siklik lefelé, és csak a gyönyörű, havas hegyeket látja. *--* Ahhww.. Egyszerűen leírhatatlan... Amikor hazaértünk, átfagytan mentünk le a szaunába, hogy ne legyünk betegek. És egyébként is nagyon jól esett... :) Ott minden évben úgy van, hogy húsvétkor zár a pálya. Ezért nem tudtunk felmenni többször :( . De mivel kell a mozgás, én minden nap eljártam futni. A szomszéd kisfaluig (ahol megrúgott a tehén) és vissza. Ez az út kocogva kb. 40 perc. Egy csütörtöki napon éppen a kisbolt előtt haladtam el, ahonnan kijött egy idős néni, aki éppen rakta bele a szatyrába amiket odabent vett, azt hiszem joghurtok, tej, és kiflik, és a pénztárcáját. Akkor elviharzott mellette egy biciklis, aki kikapta a kezéből a szatyrot, majd elképesztő sebességgel tovább tekert. A néninek teljesen lefehéredett az arca, majd elájult. Láttam, hogy jönnek ki a kis ABC-ből segíteni neki, ezért én max sebességemmel elkezdtem futni (amennyire 20perc után még bírtam) a tolvaj után, de hát mindez hiába, ő a biciklijét hajtotta, ezért nekem esélyem sem volt hogy elkapjam. Még az arcát sem láttam, mert baseball sapka volt a rajta. Ezen mélyen felháborodtam, hogy hogy képes valaki ilyet tenni. Minden dühömet és még megmaradt energiámat összeszedve futottam haza, ahol mindent elmeséltem. Én csak segíteni akartam, és még kaptam is a a fejemre, hogy ne szaladgáljak ilyen "veszélyes bűnözők" után. Hát kössz ! ~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~ Nagyon hamar eljött a hazautazás ideje. Ez az egy hét, csak úgy elrepült. Szombat reggel 6 órakor megszólalt a One Direction What Makes You Beautiful, ami a telefonomban az ébresztőóra hangjának volt beállítva. Ha valami átlagos prüttyögést állítok be, arra egyáltalán nem biztos, hogy felébredek. De mivel ez a csengőhangom, 100% hogy felriadok, mert azt hiszem, hogy hív valaki. Ez az én jó módszerem :D ! Feltápászkodtam az ágyból, elkészülődtem, megreggeliztünk, majd indultunk ki az állomásra. Kb. 10 percet vártunk, és megérkezett a vonatunk. Viszonylag "kevés idő alatt" hazaértünk. Mármint, ugyanúgy 8óra volt, mint az odafele út, csak most gyorsabban eltelt. Talán azért, mert volt wifi a vonaton, és tudtam a telefonomon facebookozni :D. ~ Következő héten ~ Következő héten sajnos már suli volt. Említettem már, hogy nagyon nem szeretem a sulit? Hát igen... Igazából semmi nagyon különleges nem történt. Kaptam kb. 5 jegyet, de ez is megszokott.. Nagyjából itt kezdődik a minimum, amennyit mi kapni szoktunk. Valamikor egy nap alatt sikerült kiosztaniuk a tanároknak 8 jegyet, csakis nekem <3 ! Hát nem rendesek ?! Viszont aminek örülök, kibékültem az egyik barátnőmmel. Vagyis hát, nem mondhatjuk békülésnek, hanem úgy viselkedtünk, mintha pár nappal előtte nem veszekedtünk volna chaten. Mintha semmi sem történt volna. Egy másik barátnőmmel pedig mondhatom úgy, közelebb kerültünk egy picit egymáshoz, mert mostanában vele sem volt felhőtlen a "kapcsolatom". Az úgynevezett jövőmről csak annyit mondanék, hogy lehet, elmegyek a mostani sulimból. Ennek a gondolatomnak igazából még semmi következménye nincs, mert még csak a fejemben született meg. Hogy miért ?! Mert itt elég zűrös mostanában minden ! Ha a másik suliba mehetnék, tiszta lappal kezdhetnék előröl mindent, új és őszinte barátokat szerezhetnék. De erről még kár is olyan sokat beszélnem, mert lehet, hogy ebből az egészből nem lesz semmi. De nagyon remél, sikerül. Végülis, a horoszkópom is azt írta, hogy ébredjek fel az álmodozásból, de ha már magam előtt látom az utat, akkor terveimet meg tudom valósítani. 1. Küldetés teljesítve, 2. mindent csak akarni kell ! :)

4. bejegyzés

Nagyon régen írtam, de megvolt rá az okom. Most hirtelen nem is tudom mik történtek, de elég sok minden . :p Március közepe felé elmentünk Pestre, a WestEnd-be moziba. Egy vígjátékot néztünk meg, ami nekem tetszett, a mamámat viszont háromszor oldalba kellett löknöm, hogy ne aludjon, mert másokat zavar a horkolása ( :D ). A hazafelé jövet sem volt egyszerű, ugyanis irtózatosan fújt a szél, és szakadt a ( jeges! ) hó. De óriási nagy szerencsénk volt, mert késett a vonatunk tíz percet, így elértük. Különben aznap valószínű már nem jutunk haza, mert nagyon nagy fennakadások voltak, stb. A délutánjaim nagy részében a nagyszüleimnél voltam, és a papámmal tanultam. Örülök, hogy legalább ő érti a matekot, és a többi érdekes dolgot, amiket mi tanulunk :D . Mondjuk neki érteni is kell, mert történelem tanárnak készült, csak aztán építész lett belőle. Írtunk két matek, két irodalom, három nyelvtan, 4 környezet, és 2 angol szó és 1 tz dogát. Ugyhogy azthiszem kijelenthetem, nem unatkoztam. Az útóbbi időben szinte minden nap átjött hozzám az egyik osztálytársam, akivel már egészen jóban vagyunk :) . Van nekem itthon egy nagy, felfújhatós kék gumilabdám, amin tornázni szoktak az emberek. Na, tudjátok. :D Azzal szórakoztunk, de egyszer, amikor ráültem és hirtelen kirántotta a lábaim, akkor hátraestem, és eléggé bevertem a fejem, de csak röhögtünk rajta. Utána úgyis visszakapta. Meg kellett még csinálnunk az osztályfőnökünknek ( aki a környezet és töri tanárunk ) egy project munkát egy nagy lapra a városról, ahol élünk. Mi tettünk rá képeket, szövegeket az élményfürdőjéről, a tóról, a címeréről, és a hegyről. 5öst kaptunk rá. Ugyanúgy környezetre mindenkinek kellett készítenie még egy PowerPoint bemutatót egész Magyarországról. Benne kell lennie az elhelyezkedésének a földgömbön, határainak, országnévjegynek, nemzeti jelképeknek, világörökségeknek, nemzeti parkoknak, hungarikumoknak, és magyar feltalálóknak és találmányaiknak. És ezeket természetesen mindent tudni kell, és felelünk belőle. 2 piros tz értékű jegyet kapunk rá. Hát, oké. A hétvégén a mamáéknál voltam, gyorsan eltelt, jól éreztem ott magam. Náluk mindig jól érzem magam :) (kivéve amikor tanulunk). Szombaton felmetünk a hozzánk közel lévő nagy városba, egy telenor boltba, és megkaptam végre az új telefonomat, amit már nagyon régóta szerettem volna. Eddig Sony Eicsson Xperia X10 mini pro-m volt, de már gyengélkedett szegény. Szóval megvettük a Samsung Galaxy Ace-t. Nagyon tetszik, sok mindent lehet rajta csinálni, és óriási nagy a képernyője. Egyszóval iádomm *.* . De vasárnap délután már hányingerem volt. Hétfőn elmentem suliba, szokás szerint levegőnek nézett mindenki ahogy szokott, és akivel eddig még úgy nagyjából jóban voltam, az is elkezdett flegmán, mondhatjuk bunkón viselkedni velem. Nem baj, már megszoktam, már nem is foglalkozok vele. Igazából egy kicsit bánt, de rájöttem, hogy ez sose volt barát, és nem éri meg az ilyenek miatt szomorkodni. Délután otthon voltam, tanultam a másnapi töri témazáróra ( kb. 100-120 oldalnyi anyag asszem ) , és már megint hányingerem volt. Kedden, amikor felébredtem,(vagyis ma ) sokkal rosszabbul voltam mint eddig. Hányingerem is volt, és a hideg is rázott. De azért elmentem suliba. Első óra előtt kabátban, a padomra hajoltam, mintha aludnék, és vacogtam. De persze senki nem kérdezte meg, hogy mi a bajom. De már ezt is megszoktam. Mostmár egyáltalán nem érdeklem őket. Pedig mielőtt összevesztem az LB-mel, nagyon jóban voltam velük. Persze látszólag. Gondolom. Az ő szótárukban teljesen más értelme és szinonímái vannak a barátságnak mint az enyémben. De nem baj. Ilyen embereket is meg kell ismerni, mostmár átlátok rajtuk, tanultam belőle, és majd ha átmentem a gimibe, ott találni fogok magamnak egy jó barátnőt. Mert akkor már csak a nézésükből is látni fogom, hogy inkább olyanok, mint az itteni lányok, vagy ők tényleg normálisak, és nem az a célja, hogy mindenben legyőzze, megalázza, és eltiporja a legjobb barátnőjét. Na de visszatérve az eredeti témához, a matekot is végig fagyoskodtam a kabátomban, aztán első óra után elmentem a mamáékhoz, onnan az orvoshoz, majd haza. Itthon gépeztem, és pihentem. Jelen pillanatban pedig a fotelban ülök, írom a blogot, hallgatom a Tunyogi Rock Band koncert filmet amit apa betett a TV-be. A facebook pedig megállás nélkül villog, mint mindig . :) ( Ha kérdésetek, véleményetek van, írjatok megjegyzést. 3 megjegyzés után hozom az új részt ^.^ <3 )

3. bejegyzés

A mai napom sem volt túlságosan jó. Reggel fél hétkor keltem, teljesen kedvtelenül. Ugyanis borús, esős idő volt, ami azt jelenti, hogy én fáradt vagyok. Felöltöztem, elkészültem, elsétáltam a buszmegállóhoz, és vártam ott kb. 10 percet. Minden reggel busszal megyek suliba, és az a baj, hogy szinte mindenki más is. Ugyhogy, kezdetét vette a tömörülés.  Többek között ezért is utálom a reggeleket. Matekkal kezdtünk. És  hogy is mondjam ... ? Nem értem a matekot. :/  Utána jöttek sorba a borzalmasnál borzalmasabb órák. Tesi, ahol medicin labdákkal kellett dobálózni, és majdnem leszakadt a karom. Ezt követte a kettő történelem óra. Most nagyon nehéz anyagot veszünk, mindig nagyon sokat írunk, sok évszámot kell megjegyezni, de a legrosszabb, hogy megtanulni is nagyon nehéz. Viszont a 2. törin pár percig jól elszórakoztunk, mert a történelem tanárunk, aki egyben az osztályfőnökünk is, mutatott pár képet a középkori kivégzésekről. Legtöbbet azon nevettünk, hogy kettéfűrészeltek egy embert.. hosszába... na mindegy :D . De volt ott kerékbetörés, és karóbahúzás is. Borzalmas ! :D A szünetben elmentem a büfébe és vettem magamnak kakaót ( nyamiii <3 ) és egy twister nevezetű pizzás tekercs féle nemtudom mit :D. Rajzórán kaptam egy 5.öst. Ezen kívül semmi érdekes nem történt, de legalább kicsit pihenhettünk az addigi agyzsibbasztó dolgok után. Nem hiába ez a kedvenc órám, a tanárt is szeretem, beszélgethetünk, és hát lényegében jó hangulatban telik az egész. Amikor hazaértem, neki akartam állni a leckének. De láttam, hogy csak angolból van, amit majd az este hazaérkező nagynéném segítségével megcsinálok, mert nagyon hülye vagyok hozzá, és én teleírom rengeteg hibával. Szóval, bekapcsoltam Larry-t , ( a gépemet :D ) , és beszélgettem pár emberrel, többek közt a pesti barátnőmmel is. Így elszaladt a délutánom. Most éppen ott tartok, hogy este hat óra van, a nagynéném nem ér rá, és egyedül kell megírnom egy nagyon hosszú, és bonyolult angol fogalmazást egy képről. Amin, nincs semmi érdekes. Csak egy család ül a nappaliban, a gyerekek a fotel mögött bújkálnak, az anyjuk mérgesen mutogat feléjük, az apjuk pedig tv-t néz. És én ezt nem tudoooom. :( . Angolból valami kegyetlen béna vagyok, és nincs is kedvem nekiállni. De hát muszáj lesz. Apukám is nemsokára hazaérkezik a munkából, így majd anyával  is tudunk skypeolni pár percet. A kiskutyámmal kéne még egy kicsit foglalkoznom, aztán mér csak a lecke maradt ! :D

2. bejegyzés

Jajj... Hogy is kezdjem ? A napom egy egészen  kicsit rossz volt. Reggel 8-kor keltem, mivel nem kellett iskolába mennem. Helyette az orvoshoz, mert már több mint egy hete meg vagyok fázva. Amikor odaértünk apukámmal, leesett az állunk. A rendelő dugig volt, és a doktornő pedig .... ki tudja hol ' ? Nem gondoltuk volna, hogy hétfő reggel annyian vannak, hogy alig lehet beférni a terembe. Ezért úgy döntöttünk, inkább haza megyünk, mert már úgyis volt egy gyógyszerem, csak nem nagyon használt. Na, mindegy. Itthon kezdhettem el írni a leckéket, és tanulni. Törire és természetre. Ezen túl is estem, de szükségem lenne még egy rajzra, ( aminek mellesleg ma van a leadási határideje ) és ötletem sincs, hogy mit rajzoljak. Ha esetleg eszembe jut valami, és elkezdem, 5 percen belül ketté tépem a lapot, mert nem sikerül. Ígyhát hagytam.   Délután kisütött a nap, ezért a kertben játszottam a  kiskutyámmal. Utána a mamám új laptopját kellett "programozgatnom ". És éljeeen !! Sikerült ! Visszajött a hang a skypeon ! Később apukám elment itthonról. Mert hát valakinek dolgoznia is kell ! :D Közben én tv-t néztem, nyomkodtam Larryt ( Larry-nek hívom a gépemet :D ) , megetettem a pou-mat, akinek már kopogott a szeme, és el is telt a délutánom. Aztán megérkezett apa. Nem sokkal később, olyan négy körül eljött hozzánk a barátja, ivott egy energiaitalt, aztán már indultunk is az edzőterembe. Én csak picit használtam a futópadot, nem nagyon tudtam/akartam mozogni, mert a betegségem miatt az talán nem tesz olyan jót. Amikor hazaértünk, már elkezdtem szomorkodni. Másnap iskola. Nem mondhatnám a kedvenc helyemnek, inkább maradok itthon és unatkozok, sőt , inkább csinálok akármi mást, csak oda ne kéne mennem . De hát legnagyobb sajnálatomra ez elkerülhetetlen , szóval bepakoltam a táskámba. Lehuppantam a babzsákfotelembe, feltettem a fejhallgatómat, a telefonomban kikerestem a One direction számokat, majd elővettem a Szent Johanna Gimi című könyvemet, és olvasni kezdtem. Sokan nem értik meg, hogy tudok egyszerre figyelni a könyvemre és a zenére, de én megoldom . :) Csak azt vettem észre, hogy már elmúlt nyolc óra, ezért gyorsan benyomtam a gépem ( Larry-t :) ) és beszélgettünk pontosan 34 percet anyukámmal. Minden este beszélünk, elmeséljük egymásnak mi történt velünk aznap, ( stb. ) . Amikor letettük bekapcsoltam a tv-t, mert kezdődött a kedvenc sorozatom, a Barátok közt. Minden nap megnézem, így természetesen ma sem hagyhattam ki . :)

( Ha hozzáfűznivalótok, vagy kérdésetek van a bloggal kapcsolatban, nyugodtan írjatok megjegyzést, én válaszolni fogok ! ;) )

A kezdetek kezdete 1. bejegyzés

 ( Sziasztok, most kezdem a blogírást , remélem tetszeni fog nektek :) )

Az életem kicsit bonyolult. Ha mondhatom úgy, hogy kicsit. Kezdjük is ott, hogy anyukám ( idén már a 2. ) télen elmegy ausztriába dolgozni, én pedig itthon maradok apukámmal. Már ez sem mondható teljesen átlagosnak, de ez még semmi. Sajnos. És nem sok ember van az életemben, akire igazán számíthatok. Alig van 1-2 barátom, de még közülük is, a fele sem őszinte. Inkább, csak olyan dísz. Viszont a múlt pénteken valakik bizonyították, hogy az igaz barátság közé nem állhat egy kis távolság, ígyhát találkoztam az előző iskolámból két nagyon nagyon jó barátnőmmel. Együtt indultunk el a nagy város nyüzsgő utcáin egy színház felé, ahol éppen kedvenc írónőnk dedikálta kedvenc könyvsorozatunk utolsó részét. A mondat magában gyönyörű lenne, ha nem lenne ott az az "utolsó " :( . Amikor odaértünk, és olyan tekintettel néztünk egymásra, hogy egyből kitaláltuk a másik gondolatait. Nem is volt nehéz, ugyanis a sor az utca végéig ért.
De gondoltuk, beállunk, majd csak sorra kerülünk egyszer. Igen, meg ahogy mi az elképzeltük ! Amikor már majdnem eljutottunk annak a sornak az elejére, ahol meg lehetett venni a könyvet, szinte egymás mellett jött ki az ajtón egy szervező és az egyik  barátnőm  . Utóbbinak önelégült vigyor ült az arcán, amiért ő már megszerezte a dedikált könyvet. Hát persze. Annak könnyű, aki kihagyja az iskolát. De jött a hír a szervezőtől, ami mondhatjuk úgy, pofon csapott. Lezárták a sor, amivel írónőnkhöz juthattunk volna. De én én maradtam. Az, aki ebbe nem nyugszik bele. Ígyhát, következtek bonyolult életemhez illő bonyolult kalandjaink ! :) A hátsó , eldugott lépcsőn, amin nem szabadott közlekedni , mi felosontunk, és próbáltunk valaki elé bekéretszkedni a a sorba. Végül is, nem azért utaztam fel Pestre, hogy a képembe vágják, gyere vissza holnap, és mehessek haza aláírás nélkül. Először egy idős néninek szóltunk, aki három unokájával állt a sorban.
- Elnézést, nagyon messziről jöttünk, és ...... - mondtuk, de itt belénkfolytotta a szót.
- Itt állok 3 órája, senkit nem fogok magam elé engedni, menjetek ti innen a francba, hogy képzelitek, ( bla, bla, bla :p ) - üvöltötte ezt torka szakadtából úgy, hogy tőle zengett az egész terem.
- Mi-mi-mi csak a sor végét kerestük . - válaszoltuk ilyedten, szinte kővé dermedve..
- Akkor húzzatok ki az utca végére, mert ott van, és már lezárták ! Szóval mehettek haza !
Na hát igen, ilyen kedvesek és megértőek az emberek manapság. De hála istennek találtunk egy olyan családot, akik Szlovákiából jöttek, és együttéreztek velünk. Igaz kis csellel, de elértük célunkat, és boldogan szaladtunk egészen egy Burger King ig, ahol ettünk sajtburger és fagyit . :) Ahogy kiléptünk az ajtaján a csokiöntetes fagyival a kezünkben, elkezdett szakadni az eső. Itt a barátnőm lenyomott egy nem túl rövid én nem túl szép káromkodást ( :D ) és siettünk, mert találkoznunk kellett a nővéremmel. Ő Pesten és, egy szállodában dolgozik. Éppen onnan jött, hogy találkozhassunk. A kettőböl az egyik barátnőm elment haza, így hárman maradtunk. Velük sétáltunk be a West End be, pénz hiányában, mindenféle shoppingolási szándék nélül. :/ Nagyon melegünk volt odabent, nem akartunk tovább császkálni, ezért beültünk egy McDonalds ba. A nővérem még egész nap nem evett, ezért ő rendesen megkajált, utána pedig csak ültünk és beszélgettünk. Este fél kilencre a Blaha Lujza téren kellett lennünk, hogy anya húgával, akivel feljöttem Pestre, vissza is tudjak menni. Hulla fáradtan metróztunk pár megállót, aztán odaértünk a vonathoz. És ott már senki és semmi nem állíthatott meg minket abban , hogy hazamenjünk . Apu kijött értünk az állomásra, haza vitt minket, és este fél tizenegykor beestem az ágyamba, néztem kicsit a tv-t, beleolvasgattam a dedikált könyvembe ( <3 ) , és elaludtam.
Szerintem kijelenthetem, hogy eddig sem sűrűn volt és nem is lesz ilyen zsúfolt, és eseménydús napom. De talán nem is annyira hiányzik. Na jó, néha bármit megadnék érte . De ez maradjon az én titkom ! :)