A kezdetek kezdete 1. bejegyzés

 ( Sziasztok, most kezdem a blogírást , remélem tetszeni fog nektek :) )

Az életem kicsit bonyolult. Ha mondhatom úgy, hogy kicsit. Kezdjük is ott, hogy anyukám ( idén már a 2. ) télen elmegy ausztriába dolgozni, én pedig itthon maradok apukámmal. Már ez sem mondható teljesen átlagosnak, de ez még semmi. Sajnos. És nem sok ember van az életemben, akire igazán számíthatok. Alig van 1-2 barátom, de még közülük is, a fele sem őszinte. Inkább, csak olyan dísz. Viszont a múlt pénteken valakik bizonyították, hogy az igaz barátság közé nem állhat egy kis távolság, ígyhát találkoztam az előző iskolámból két nagyon nagyon jó barátnőmmel. Együtt indultunk el a nagy város nyüzsgő utcáin egy színház felé, ahol éppen kedvenc írónőnk dedikálta kedvenc könyvsorozatunk utolsó részét. A mondat magában gyönyörű lenne, ha nem lenne ott az az "utolsó " :( . Amikor odaértünk, és olyan tekintettel néztünk egymásra, hogy egyből kitaláltuk a másik gondolatait. Nem is volt nehéz, ugyanis a sor az utca végéig ért.
De gondoltuk, beállunk, majd csak sorra kerülünk egyszer. Igen, meg ahogy mi az elképzeltük ! Amikor már majdnem eljutottunk annak a sornak az elejére, ahol meg lehetett venni a könyvet, szinte egymás mellett jött ki az ajtón egy szervező és az egyik  barátnőm  . Utóbbinak önelégült vigyor ült az arcán, amiért ő már megszerezte a dedikált könyvet. Hát persze. Annak könnyű, aki kihagyja az iskolát. De jött a hír a szervezőtől, ami mondhatjuk úgy, pofon csapott. Lezárták a sor, amivel írónőnkhöz juthattunk volna. De én én maradtam. Az, aki ebbe nem nyugszik bele. Ígyhát, következtek bonyolult életemhez illő bonyolult kalandjaink ! :) A hátsó , eldugott lépcsőn, amin nem szabadott közlekedni , mi felosontunk, és próbáltunk valaki elé bekéretszkedni a a sorba. Végül is, nem azért utaztam fel Pestre, hogy a képembe vágják, gyere vissza holnap, és mehessek haza aláírás nélkül. Először egy idős néninek szóltunk, aki három unokájával állt a sorban.
- Elnézést, nagyon messziről jöttünk, és ...... - mondtuk, de itt belénkfolytotta a szót.
- Itt állok 3 órája, senkit nem fogok magam elé engedni, menjetek ti innen a francba, hogy képzelitek, ( bla, bla, bla :p ) - üvöltötte ezt torka szakadtából úgy, hogy tőle zengett az egész terem.
- Mi-mi-mi csak a sor végét kerestük . - válaszoltuk ilyedten, szinte kővé dermedve..
- Akkor húzzatok ki az utca végére, mert ott van, és már lezárták ! Szóval mehettek haza !
Na hát igen, ilyen kedvesek és megértőek az emberek manapság. De hála istennek találtunk egy olyan családot, akik Szlovákiából jöttek, és együttéreztek velünk. Igaz kis csellel, de elértük célunkat, és boldogan szaladtunk egészen egy Burger King ig, ahol ettünk sajtburger és fagyit . :) Ahogy kiléptünk az ajtaján a csokiöntetes fagyival a kezünkben, elkezdett szakadni az eső. Itt a barátnőm lenyomott egy nem túl rövid én nem túl szép káromkodást ( :D ) és siettünk, mert találkoznunk kellett a nővéremmel. Ő Pesten és, egy szállodában dolgozik. Éppen onnan jött, hogy találkozhassunk. A kettőböl az egyik barátnőm elment haza, így hárman maradtunk. Velük sétáltunk be a West End be, pénz hiányában, mindenféle shoppingolási szándék nélül. :/ Nagyon melegünk volt odabent, nem akartunk tovább császkálni, ezért beültünk egy McDonalds ba. A nővérem még egész nap nem evett, ezért ő rendesen megkajált, utána pedig csak ültünk és beszélgettünk. Este fél kilencre a Blaha Lujza téren kellett lennünk, hogy anya húgával, akivel feljöttem Pestre, vissza is tudjak menni. Hulla fáradtan metróztunk pár megállót, aztán odaértünk a vonathoz. És ott már senki és semmi nem állíthatott meg minket abban , hogy hazamenjünk . Apu kijött értünk az állomásra, haza vitt minket, és este fél tizenegykor beestem az ágyamba, néztem kicsit a tv-t, beleolvasgattam a dedikált könyvembe ( <3 ) , és elaludtam.
Szerintem kijelenthetem, hogy eddig sem sűrűn volt és nem is lesz ilyen zsúfolt, és eseménydús napom. De talán nem is annyira hiányzik. Na jó, néha bármit megadnék érte . De ez maradjon az én titkom ! :)